Az írásbeli napja: mit vigyél, hogyan zajlik, mire figyelj
A központi írásbeli 2027. január 23-án, szombaton 10 órakor kezdődik. A vizsgaszervező iskolák kivétel nélkül azt kérik, hogy a kezdés előtt 30 perccel már ott legyetek. Ez a cikk arról szól, ami a felkészülés után jön: mit tegyél a táskába, miből áll a két feladatlap, és melyek azok az apróságok, amiken minden évben pontot veszítenek a gyerekek — pedig semmi közük a tudáshoz.
Forrás: 1/2026. (VII. 31.) OGYM rendelet a 2026/2027. tanév rendjéről (Magyar Közlöny 2026/103.). A szóbeli pontos napját és az egyes iskolák saját feltételeit továbbra is az intézmény felvételi tájékoztatója adja meg.
Mit kell vinni a központi felvételire?
Fényképes igazolvány, kék vagy fekete nem radírozható toll, ceruza, és matematikához vonalzó, körző, szögmérő. Számológép nem vihető be.
Az Oktatási Hivatal szabálya ebben pontos és rövid: a magyar nyelvi feladatlap kitöltéséhez semmilyen segédeszköz nem használható, a matematika feladatlaphoz pedig kizárólag vonalzó, körző és szögmérő. „Egyéb segédeszköz nem használható" — ez szó szerint így szerepel, és igen, ebbe a számológép is beletartozik.
Az írásra vonatkozó szabály ugyanilyen konkrét: a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű, nem halványuló, nem radírozható tintával kell elkészíteni. Szövegkiemelő és hibajavító festék nem használható. Dolgozni csak a központilag kiadott feladatlapon és a vizsgaszervező bélyegzőjével ellátott pótlapokon lehet.
A vizsga reggelére — nyomtatható lista
- Diákigazolvány vagy személyi igazolvány (fényképes!)
- 2–3 kék vagy fekete, nem radírozható toll
- Ceruza és radír a rajzokhoz
- Vonalzó, körző, szögmérő
- Karóra — nem okosóra
- Palack víz
- Szőlőcukor, csoki és / vagy banán
- Telefon kikapcsolva, a táskában
- Indulás úgy, hogy fél órával a kezdés előtt ott legyetek
Hogyan zajlik a vizsganap?
Először magyar nyelv 45 percben, majd kötelező 15 perc szünet, végül matematika szintén 45 percben. Feladatlaponként 50, összesen 100 pont szerezhető.
A legtöbb helyszínen az épületbe megérkezve általában egy kifüggesztett tábla fogadja a résztvevőket, rajta a diákok oktatási azonosítóival és a kijelölt teremmel. Jó hír, hogy a legtöbb iskola önkénteseket hív a saját diákjai közül, akik segítenek eligazodni és valamivel jobb hangulatot teremteni: egy tizenöt éves, aki tavaly ugyanitt ült, sokkal jobban tudja oldani a feszültséget, mint bármelyik felnőtt.
Ha szülőként elkíséred a gyereket, számíts rá, hogy a két órát valahol máshol kell eltöltened. Nem minden iskola enged be ilyenkor szülőket, bár van, ahol külön várótermet biztosítanak.
Mit lehet enni és inni a vizsga alatt?
Gyakori tévhit, hogy enni-inni csak a szünetben szabad. Nem így van: ha a csomagolás zörgésével nem zavar másokat, a gyerek a feladatok között is bekaphat egy szőlőcukrot, elfogyaszthat egy banánt. A palack víz pedig egyenesen kötelező felszerelés. Stresszhelyzetben a vércukorszint könnyen leesik, és az elsőként a koncentrációt nehezíti meg, a dehidratáltsághoz hasonlóan.
Egy dolgot viszont ne a vizsganapon próbáljatok ki először. Ha valami új étel, ital vagy „bevált trükk" kerül szóba, azt hetekkel korábban teszteljétek. Az éles helyzet a legrosszabb alkalom kideríteni, hogy valami nem esik jól.
A 15 perces szünet
Mindenkinek jót tesz, ha a szünetet nem az asztalra dőlve tölti. Járni egyet a folyosón, kimenni a mosdóba, ha van rá mód, szívni egy kis friss levegőt és beszélgetni barátokkal vagy sorstársakkal. A második feladatlapon ez többet ér, mint az előző feladatlapon való gondolkodás és őrlődés.
Hogyan ossza be az időt a gyerek?
A feladatok nem nehézségi sorrendben állnak. Amelyiknél elakad, azt hagyja későbbre, és az utolsó 5 percet tartsa fenn az átnézésre.
Valószínűleg mire a vizsgára kerül a sor, a gyereked már régóta gyakorolja az időre írást (legalábbis melegen ajánljuk). Csakhogy éles helyzetben mindenki máshogy működik, és ez az időérzéket is alaposan megzavarja. Általában minden teremben van óra, de sose árt, ha van nála egy saját is. Okosóra nem lehet! Azt a vizsga előtt leveszik, ahogy a telefont is ki kell kapcsolni és vagy összegyűjtik, vagy a táskába kell tenni az írásbeli végéig.
A legfontosabb praktikus tanács viszont ez: a feladatok gyakran nem nehézségi sorrendben szerepelnek a feladatlapon. Ha egy feladat időigényesnek tűnik vagy nem megy, érdemes továbbhaladni, megoldani azokat, amikben biztos a gyermek, és csak utána visszatérni. Így nem megy el fölöslegesen az idő és az energia egyetlen ponton, ráadásul a felesleges stresszelés egy-egy nehezebb feladaton sem tereli el a figyelmet. Az utolsó öt percet pedig szánja az átnézésre: egy félreolvasás vagy egy figyelmetlenség miatt kár pontot veszíteni.
Mi van, ha nagyon izgul?
A vizsgadrukk normális, sőt kis mértékben segít is. Baj akkor van, ha a túl sok stressz vagy ismeretlen környezet hatására leblokkol. Erre viszont lehet előre készülni, próbavizsgákkal.
A stressz sokaknál nem várt módon jelentkezik: leblokkolnak, nem tudnak nekilátni, elolvasnak egy feladatot ötször és nem jut el az agyukig. Nálunk pont ezért van két, éles körülmények közötti próbavizsga a kurzus alatt — idegen intézményben, ismeretlen felügyelőtanárral, szombat délelőtt 10-kor. Nem azért, hogy még egy feladatsort megírjanak, hanem hogy a szokatlan környezet és az ingerek ne a január 23-i reggelen érjék őket először. Vizsgáinkat valósághű körülmények között, a hivatalos felvételire hasonlító saját fejlesztésű feladatlapokkal kivitelezzük.
Szülőként a legtöbbet azzal segítesz, ha a vizsga utáni részt is megtervezed. Erről mindjárt.
Mi történik a vizsga után?
Az Oktatási Hivatal a feladatsorokat és a javítókulcsot a vizsga napján közzéteszi. A hivatalos eredmény viszont csak az Értékelő lap, ami 2027. február 12-ig érkezik meg.
A legtöbb gyerek, ahogy hazaér, azonnal elkezdi frissítgetni az OH oldalát, mert a megoldókulcs a gyakorlat szerint már aznap 13 órától letölthető. Ilyenkor még többé-kevésbé emlékeznek a saját megoldásaikra, és nagyjából ki tudják következtetni a pontszámukat.
Egy dolgot viszont tudni kell erről: a gyerekek szinte kivétel nélkül szigorúbbak magukkal, mint a javító tanár. Én is így voltam vele: teljesen pesszimista módon 60 pont körülire tippeltem az eredményemet, rendesen el is keseredtem. Aztán kiderült, hogy valójában 82 pont lett. Ez azért számottevő különbség.
Ezért a tanácsunk: ha a gyereked azt mondja, hogy elrontotta, ne higgyétek el elsőre. Sokkal jobban jártok, ha aznap estére valami családi programot terveztek, ami eltereli a figyelmét arról, amin már úgysem tud változtatni. A pontok utáni „vadászat" (a betekintés és az észrevételezés) később jön, és arról a központi felvételi áttekintőnkben írunk részletesen.
Számít, hogy hol írja meg a vizsgát?
Nem. A javítás mindenhol ugyanazzal a hivatalos javítási-értékelési útmutatóval történik, és az eredményt minden, központi felvételit előíró iskolának el kell fogadnia.
Gyakori tévhit, hogy érdemes gyengébb iskolában írni a felvételit, mert ott „jószívűbbek" a tanárok. Én és sok ismerősöm is az ország egyik legerősebb gimnáziumában írtuk a vizsgát, ahol a tanárok nagy jóindulattal javítottak, és a jogosan megreklamált pontokat minden ellenvetés nélkül jóváhagyták. Tehát tényleg ne ez befolyásolja, hova jelentkeztek a vizsgára. Sokkal fontosabb, hogy a helyszín könnyen megközelíthető legyen egy szombat reggel, ne kelljen korán kelni, dugóban állni, vagy valami miatt elkésni.
Ha az utolsó hetek beosztásában szeretnétek segítséget, a Felvételi Bombázó pont erre az időszakra készült: koncentrált, vizsgaszimulációkra épülő felkészülés a hajrában.